Új szolgáltatások Tiszalökön

Publikálva: 2021. június 25.

Tiszalök Város Önkormányzata két olyan fontos szolgáltatással bővítette palettáját, amellyel hozzájárulhat ahhoz, hogy az itt élők egészsége megerősödjön.

Az emberi jólétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás, amit a modern kor embere leginkább a sporton keresztül tud megvalósítani. Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kell arra fektetnünk, hogy megerősítsük immunrendszerünket. A testmozgás legalább annyira fontos része az egészséges életmódnak, mint az egészséges táplálkozás, vagy a dohánytermékek és az egyéb károsító anyagok fogyasztásának kerülése.

Ennek jegyében a tiszlöki sportpálya fejlesztése mellett az egészségügyi szolgáltatások körét egy sószoba létrehozásával bővítették. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00086 azonosítószámú „Együtt a humánszolgáltatás fejlesztésért” című pályázati forrásból megvalósult beruházás ingyenesen látogatható a tiszalöki lakosok számára.

A teljes cikk itt olvasható.

(forrás: szon.hu; fotó: Önkormányzat)

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció