Többmilliárdos eszközbeszerzés valósult meg az onkológiai intézetben

„Újabb 2,5 milliárdos eszközfejlesztés történik az Országos Onkológiai Intézetben” – jelentette be az emberi erőforrások minisztere, jelezve: a jelenlegi fejlesztések az onkológiai diagnosztika és terápia több területét is érintik.

Kásler Miklós emlékeztetett, hogy az Országos Onkológiai Intézet (OOI) megújítására és korszerűsítésére az elmúlt négy év során tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett, most pedig a daganatok diagnózisához (amely magában foglalja a képalkotó, labor- és molekuláris patológiai diagnosztikát), a minimálisan invazív sebészet szélesebb körű alkalmazásához és a sugárterápia eszközparkjának korszerűsítését elősegítő eszközberuházásokra került sor. Az orvos-miniszter tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében elnyert összegből a képalkotó diagnosztikai eljárásokhoz egy olyan mammográfiás készüléket szereztek be, amely az emlődiagnosztikát és emlőrákszűrést, egyúttal pedig a szöveti mintavételt is lehetővé teszi. A molekuláris patológia műszerparkja – amely a személyre szabott terv kialakítását segíti elő – egy tömegspektrométer és egy génszekvenáló készülékkel bővült. A sebészeti fejlesztésekhez három operációs torony, egy operációs mikroszkóp, valamint két ultrahangkészülék és egy videógasztroszkóp, a sugárterápiás eszközpark korszerűsítése céljából pedig egy MR-készülék és 3D-s röntgenképalkotó berendezés is gazdagítja az intézet műszerparkját – sorolta a tárcavezető.

A teljes cikk itt olvasható.

(forrás: magyarnemzet.hu, fotó: MTI/Soós Lajos)


Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció