Közel 110 milliárd forint jut a köznevelési intézmények fejlesztésére

Publikálva: 2022. április 4.

Összesen közel száztíz milliárd forint uniós forrást fordíthat a kormány a köznevelési intézményekben a tanulási környezet megújítására, illetve épületenergetikai korszerűsítésekre – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A fejlesztés célja, hogy ne csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb városokban és településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit. A pályázathoz – amelyből 61 milliárdot már lekötöttek – a kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított – tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós elmondta, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) 86 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből tantermek, szaktantermek, tudományos laborok és nyelvi tantermek, közösségi terek, tornatermek újulnak vagy épülnek meg. A Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Programban (KEHOP) 22,5 milliárd forint fordítanak a köznevelési épületek energetikai korszerűsítésére, homlokzat- és tetőszigetelésre, a nyílászárók cseréjére, a fűtőtestek, fűtőrendszerek korszerűsítésére.

A rendelkezésre álló közel 110 milliárd forintból eddig 15 milliárd forintot költöttek el infrastrukturális fejlesztésekre.

A sajtótájékoztatón jelen volt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

A cikk itt olvasható.

(forrás: magyarnemzet.hu/MTI, fotó: magyarnemzet.hu/ Mészáros Tibor)


Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció