Családi látogató és fogadó helyiséget adtak át a martonvásári börtönben

Publikálva: 2019. november 6.

Családi látogató és fogadó helyiséget adtak át szerdán a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári börtönében.

Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Fogvatartottak reintegrációja elnevezésű projektjéről elmondta, hogy országosan 4,2 milliárd forint uniós támogatásból valósul meg. A program egyik kiemelt eleme a családi látogató egységek kialakítása, amely a szabadulás utáni visszailleszkedést segíti, hiszen a családdal a rendszeres találkozások minőségi keretek között történhetnek - tette hozzá.

Fotó: Gruber Márk István


Az államtitkár jelezte: a másik fontos cél a jogerősen szabadságvesztésüket töltő és letartóztatásban lévő emberek társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésének elősegítése személyre szabott képzésekkel.

Vitályos Eszter közölte, hogy a program kiemelkedő eredményeket hozott eddig, mivel több mint 4100 fogvatartott és több mint 900 családtag vett részt benne, a képzések alkalmával több mint 550 fogvatartott szerzett szakmát.

Fotó: Gruber Márk István

Kiszely Pál dandártábornok, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta, hogy a 21. századi látogatóhelyiséget, ahol oktatási tevékenységeket is tudnak végezni a jövőben, 19 millió forintból alakították ki. Megjegyezte, hogy szinte minden szakipari tevékenységet a fogvatartottak végeztek el összesen 14 ezer munkaórában.

Fotó: Gruber Márk István

Tóth Gábor ezredes, a projekt vezetője közölte, hogy az EFOP-program csak a konvergencia régiókra vonatkozik, ezért a közép-magyarországi régióban hazai forrásból valósítják meg a fejlesztéseket és a reintegrációs feladatokat. Országosan húsz objektum és két tanoda felújítását zajlott le, Közép-Magyarországon további hét objektum újult meg - fűzte hozzá.

Fotó: Gruber Márk István

A Belügyminisztérium és a BVOP 2016 októberében közösen elindított projektje a fogvatartottak bevonásán túl kiemelt elemként kezeli a hozzátartozók bevonását, részükre szolgáltatások nyújtását, hiszen a sikeres társadalmi visszailleszkedéshez elengedhetetlen, hogy a szabadult egy biztonságos és stabil környezetbe tudjon visszatérni.

Fotó: Gruber Márk István

A képzési programban elsősorban azok vehetnek részt, akik öt éven belül szabadulnak. A projekt teljes ideje alatt ez országosan a fogvatartottak több mint egynegyedének, azaz 4600 főnek a bevonását jelenti, akik közül 1800 fogvatartott vehet részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1100 fő pedig piacképes szakmát tanulhat. Ezen felül ezer hozzátartozó számára is biztosítanak humánszolgáltatásokat, elősegítve munkaerő-piaci esélyeinek javítását és a szabadult családba történő visszafogadását.

A martonvásári objektumot 1985 márciusában vásárolta meg a büntetés-végrehajtás, miután egy 1984-es rendelet bevezette a szigorított javító-nevelő munka intézményét. 1985-től 1994-ig ezt a célt szolgálta a létesítmény, majd a baracskai intézet telephelye lett, 2000-ben pedig - gazdasági szempontok és strukturális átalakítások miatt - bezárták, utána raktárnak használták.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári börtönét 2015 márciusában nyitották újra 330 millió forintos felújítást követően. A lakóhelyiségekben 164 fogvatartott számára van hely.

(MTI)

 

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció