Csaknem 1,2 milliárdot fordítanak a nevelőszülői hálózatok fejlesztésére

Publikálva: 2019. június 4.

A kormány csaknem 1,2 milliárd forintot fordít a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztésére európai uniós forrásokból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nyíregyházán.

Vitályos Eszter a Talentum - tehetséggondozó gyermekvédelem című projekt zárókonferenciáján arról beszélt, a program célja, hogy biztosítsa a sokféle gondozási-nevelési igényű gyermekek egyidejű ellátásához és fejlesztéséhez szükséges feltételeket, valamint a különböző terápiás eljárásokhoz és a fejlesztő programokhoz szükséges eszközöket.

Fotó: Gruber Márk István

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarországon mintegy 23 ezer gyermekről gondoskodik a gyermekvédelmi rendszer, a szakellátás feladata pedig az, hogy ezeknek a gyerekeknek szerető és támogató környezetet biztosítson.

 

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy 2014 óta 12 éven aluli gyerekek csak kivételes esetben kerülhetnek intézménybe, alapesetben nevelőszülőknél kell elhelyezni őket.

Fotó: Gruber Márk István

Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára a konferencián elmondta, a gyermekvédelem csak akkor lehet sikeres, ha családközpontú és hosszú távon is ilyen marad. Kiemelte, nehéz, erőt próbáló feladat nevelőszülőként helytállni, illetve a gyermekvédelemben dolgozni, ehhez azonban a kabinet eddig is megadta és ezután is meg fogja adni a segítséget.

 

A nevelőszülők 2014 óta foglalkoztatási jogviszonyban látják el hivatásukat, ami anyagi és erkölcsi megbecsülést ad a szakmának - fogalmazott Fülöp Attila, hozzátéve, a következő ilyen segítő intézkedés 2020-ban a nevelőszülői gyed bevezetése lesz.

Fotó: Gruber Márk István

Az országos pályázat keretében, mintegy 100 millió forintból megvalósított Talentum programban a református egyház fenntartásában lévő szülői hálózatok ellátási színvonalát emelték, három helyszínen pszichológiai és fejlesztő eszközparkot alakítottak ki, továbbá 175 nevelőszülői háztartás kapott a gondozott gyermek fejlesztését szolgáló eszközöket.


(MTI)

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció