Átalakították és felújították a gyógypedagógiai módszertani intézményt Békéscsabán

Publikálva: 2023. március 10.

Több mint 350 millió forintból alakították át és újították fel a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete által fenntartott Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt Békéscsabán.

Az egyesület az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből 306,8 millió forintot nyert el, amelyet kiegészítettek 51,1 millió forint hazai forrással. Az összegből új szintet építettek a Napraforgó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat, Óvoda és Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskolára, így lehetővé vált a tanulólétszám bővítése. Az épületben biztonsági liftet létesítettek, hogy az ott tanuló, fogyatékossággal élő gyermekek akadálymentesen férhessenek hozzá az iskola szolgáltatásaihoz. A két évig tartó beruházás részeként napelemeket is helyeztek el az épületen, további energiakorszerűsítési lépésként megvalósult a kazán, a homlokzati nyílászárók és a radiátorok cseréje is. Jelenleg 108 gyereket látnak el, a bővítéssel az óvodai létszám, a fejlesztő iskolai ellátás és a pedagógiai szakszolgálatot igénybe vevők száma nőhet, várakozásaik szerint 20-30 fővel.

A fejlesztésről a teljes cikket itt olvashatják el.

(Forrás és kép: radio7.hu)

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció