Átadták a Kerek Világ iskola új épületrészét Pécsen

Publikálva: 2021. június 14.

Átadták a súlyosan-halmozottan sérült, értelmileg akadályozott és pszichés fejlődési zavarokkal küzdő gyermekeket oktató Kerek Világ Általános Iskola új épületrészét Pécsett. Az iskola 1999 óta működik a baranyai megyeszékhely Gesztenyés utcájában. Speciális szakembereikkel jelenleg 60 gyermek oktatásáról, neveléséről gondoskodnak.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen elmondta: a mintegy 158 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházással a gyógypedagógiai intézmény 330 négyzetméterrel, azon belül fejlesztőszobákkal, tárgyalóval, tanárival és kiszolgáló helyiségekkel bővült, a kivitelezés magában foglalta az 1200 négyzetméteres udvar megújítását is.

"A kormány elkötelezett a fogyatékossággal élő embertársaink lehetőségeinek, esélyeinek megteremtése mellett" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a kormánynak 2010 óta kifejezett célja a családok helyzetének erősítése, és az, hogy kiemelten foglalkozzon a fogyatékossággal élő gyermeket nevelőkkel.

Emlékeztetett rá: a kormány "leszámolt azzal az örökséggel", hogy a rászorulók életét csupán segélyekkel kezelje. "Abban hiszünk, hogy minden állampolgárnak, a fogyatékossággal élőknek is a segélyek és a sajnálat helyett esélyt kell teremteni" - mondta.

A fogyatékossággal élőkből idővel jól képzett munkaerő válhat, és ez segíti, hogy a nekik legmegfelelőbb életet élhessék - jelentette ki. Ehhez feltétel ugyanakkor - tette hozzá -, hogy általuk befogadható tananyaghoz jussanak hozzá, továbbá az őket képző intézmény fizikai és infokommunikációs szempontból is akadálymentes legyen.

Vitályos Eszter reményét fejezte ki, hogy a Kerek Világ iskolában az új épületrész átadásával a gyermekek a képességeiknek megfelelő oktatásban, fejlesztésben vehetnek részt, nyitottak lesznek a világra, és felnőttként minél teljesebb értékű tagjai lehetnek a társadalomnak.

A teljes cikk itt olvasható.

(Forrás: baranyavar.hu)

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció