A kormány célja a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása

Publikálva: 2019. január 24.

A magyar kormány célja a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelése, a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása, a kutatói utánpótlás megerősítése, továbbá, hogy a diákok versenyképes tudást szerezzenek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

Vitályos Eszter a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE-KK) rendezett eseményen mondott beszédet, amelyen egy korszerű, mintegy 50 millió forint értékű munkaszimulátor-rendszert adtak át az egyetem Munkatudományi és Foglalkozásegészségügyi Kiválósági Központjának részére. A berendezéssel elsősorban a munka világába visszatérő dolgozók fizikai és szellemi kompetenciáit tudják mérni.


Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: 2019-ben további fejlesztések várhatóak az iskolákban és az egyetemeken. "Tavalyhoz képest idén 18 milliárd forinttal, 2010-hez képest pedig 606 milliárd forinttal többet fordítunk az oktatásra" - idézte fel Vitályos Eszter, jelezve azt is, hogy ehhez hazai és európai uniós forrásokat is felhasználnak.

Álláspontja szerint az oktatásra és nevelésre fordított források befektetést jelentenek a jövőbe, "a magyarság jövőjébe". Az erre a célra fordítható több mint 22 milliárd forintos uniós és hazai forrásból mintegy 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a pécsi oktatási fejlesztéseket - közölte.


Fotó: Gruber Márk István

Sebestyén Andor, a klinika elnöke a munkaszimulátor-rendszer jelentőségét kiemelve arról beszélt, hogy az elmúlt években Magyarországon egyre több álláshely jön létre, nő a foglalkoztatottság, a munkáltatók keresik a megfelelő munkavállalókat nemcsak a fiatalok, de az idősebb korosztály tagjai között is.

Az új berendezéssel a mindenkori munkavállalók lehetőségeit, fizikai és szellemi képességeit tudják felmérni, így biztosítva számukra a legoptimálisabb munkaerőpiaci elhelyezést - mondta. Az átadón Miseta Attila rektor is méltatta a beruházást.


Az eseményen a PTE, a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszék Foglalkozási Rehabilitációs Kutató Központja, valamint a képességvizsgáló rendszert fejlesztő Innomed Medical Zrt. együttműködési megállapodást írt alá a munkaszimulátorral végzett kutatások és fejlesztések összehangolásáról.


Az egyetem MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a pécsi kutatók olyan módszerek kialakításán dolgoznak, amelyekkel objektív módon mérhető a dolgozókat érő fizikai és szellemi megterhelés.


Az új berendezéssel az álló- és ülőmunkák során jelentkező tipikus feladatok mellett olyan képességvizsgálatok is elvégezhetők, amelyek a dolgozók logikus gondolkodását, intelligenciáját, személyiségét jellemzik. A rendszer újdonsága, hogy segít a munkavállalókat érő fizikai és szellemi terhelések egymásra gyakorolt hatását is megérteni - írták. 

Fotó: Gruber Márk István

Az összegzés szerint a demográfiai folyamatok, a gazdasági és munkaerőpiaci változások nyomán kiemelt társadalmi kérdéssé vált az idősödő korcsoportok munkavállalásának elősegítése világszere és Magyarországon is. Az előrejelzések szerint a következő évtizedekben folyamatosan nőni fog az idősebb munkavállalók létszáma és aránya a társadalomban, ezért fontos felmérni, hogy a munkavégzés az egyes szakmákban milyen egészségügyi kockázatokkal jár, és azok hogyan kezelhetőek.


(MTI)


További képek az alábbi linken érhetőek el.

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció