Száztízezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot tanévkezdésre

Publikálva: 2021. augusztus 27.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke és Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára közös sajtótájékoztatót tartott az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” c. projektről.

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón. Hajnal Gabriella elmondta, 110 480 diák kap ingyenes tanszercsomagot elsőtől nyolcadik évfolyamig, függetlenül attól, hogy ki az iskola fenntartója. A csomagokat már kiszállították, a rászoruló diákok augusztus 30. és szeptember 2. között meg is kapják azokat - tette hozzá. Már harmadik éve, hogy európai uniós forrásból támogatott projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkárságával közösen oldják meg a tanévkezdéshez szükséges, alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését - emlékeztetett. A tanszercsomagok összeállításakor figyelnek arra, hogy a korosztályoknak megfelelő legyen: az első osztályosok csomagja jóval több iskolaszert tartalmaz, mint a többieké. Ebben a csomagban van például teljesen felszerelt tolltartó is - mondta. Hajnal Gabriella jelezte, a tapasztalatok szerint a gyerekek nagyon örülnek a tanszercsomagoknak, azok tartalma megfelel mind a diákok, mind a tanárok igényeinek.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára rámutatott, a kormány azért döntött erről a támogatásról, hogy minden rászoruló családban a gyermek "biztonsággal" meg tudja kezdeni a tanévet. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a tanszer csomagolását a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. végezte, amely csaknem tízezer, többségében megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat. A közreadott sajtóanyag szerint az alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését az állam 911,5 millió forintos uniós forrásból oldotta meg. Több mint kétezer iskola diákjai kapnak ingyenes tanszercsomagot - írták.

(forrás: MTI)

Menü

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

Navigáció