Hírek

2022. április 4. 16:21

Közel 110 milliárd forint jut a köznevelési intézmények fejlesztésére

Összesen közel száztíz milliárd forint uniós forrást fordíthat a kormány a köznevelési intézményekben a tanulási környezet megújítására, illetve épületenergetikai korszerűsítésekre – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A fejlesztés célja, hogy ne csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb városokban és településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit. A pályázathoz – amelyből 61 milliárdot már lekötöttek – a kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított – tette hozzá a miniszter.

2022. március 31. 11:07

Csecsemő- és befogadó otthont adtak át Szolnokon

Ma Magyarország költségvetéséből 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, ez három és félszerese a tizenkét évvel ezelőtt ugyanerre a célra fordított összegnek, és végső soron a családok megerősítését szolgálja – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Szolnokon.
Fülöp Attila a BEFOGAD-LAK Jász-Nagykun-Szolnok megyében című projekt során megvalósult Csecsemő- és Befogadó Otthon épületeinek ünnepélyes átadásán elmondta: Magyarországon 23 ezer gyermek él a gyermekvédelem rendszerében, közös felelősség, hogy nagykorukra ők is adófizető polgárai legyenek az országnak, rendezett kapcsolatok és körülmények között éljenek.

2022. március 28. 16:26

Átadták a Dél-Dunántúl új gyermekpszichiátriai központját

Átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikájának új gyermek- és ifjúságpszichiátriai épületét. A háromszintes, összesen ezer négyzetméteres beruházás 1,2 milliárd forint európai uniós forrásból valósult meg. Ezzel azonban nem ért véget a pécsi gyermekklinika fejlesztése, mert pénteken letették a szomszédos területen a gyermeksürgősségi leendő épületének alapkövét is – közölte a PTE. Az új épület 1300 négyzetméteres lesz, és közel ugyanekkora részt felújítanak összesen 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból a Széchenyi 2020 program keretében.

2022. március 11. 15:09

Közel négymilliárd forintból bővítette képzési szolgáltatásait a Debreceni Egyetem

Európai uniós forrásból bővítette képzési szolgáltatásait a Debreceni Egyetem. A Közösségi Educatio Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósított fejlesztés 3,928 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg a Széchenyi 2020 programban – tájékoztatta az egyetem az MTI-t.

2022. február 15. 16:26

11,5 milliárd forintból fejlesztik a hazai egynapos sebészeteket

Összesen csaknem 11,5 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatában - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) hétfőn az MTI-vel.

2022. február 4. 14:51

EFOP – Fotópályázat 2022

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program – rövid nevén EFOP – a 2014-2020 közötti időszakban 1000 milliárd forintot meghaladó európai uniós és hazai forrással járult hozzá az oktatás, egészségügy és társadalmi környezet fejlesztéséhez.
Annak érdekében, hogy a program szerteágazó fejlesztései minél láthatóbbá és ismertebbé váljanak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma EFOP fotópályázatot hirdet.

2022. január 25. 14:59

Elvégezték az első robotsebészeti beavatkozást az onkológiai intézetben

Elvégezték az első robotsebészeti beavatkozást az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), egy prosztataeltávolító műtétnél segédkezett a Da Vinci nevű robot - mondta el az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

2022. január 11. 14:51

EFOP Rajzpályázat 2021 - Eredményhirdetés

2021. végén hirdettük meg a „Mit adott nekem az EFOP?” című rajzpályázatunkat, melyben arra kértük a gyerekeket, hogy nézzenek körül a településükön, a közvetlen környezetükben és örökítsék meg azon fejlesztések valamelyikét, melyek EFOP-ból valósultak meg.

2021. december 15. 14:00

EFOP rajzverseny 2021 - közönségszavazás!

Az EFOP rajzverseny keretében közönségdíjak várják a legnépszerűbb rajzok készítőit. Most mindenki szavazhat a kedvenc alkotására az EFOP Facebook oldalon.

2021. november 4. 16:33

Új szociális lakást adtak át Vésztőn

Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Levendula házat, amely a "Kiköltözünk - Új szociális lakhatási forma Vésztőn" című projekt részeként épült meg. Az eseményre Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár is a településre látogatott.