Az EFOP-1.2.9-17-2017-00102 számú, az Európai Unió támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásában megvalósuló Nő-Köz-Pont működtetése Nyugat-Baranyában, Szigetvár központtal című projekt 2020. december 30-án lezárul.

A három éves projekt 2018-ban indult. Célja, hogy Szigetváron, Sellyén, Szentlőrincen és ezen városok járásaihoz tartozó településeken működő vállalkozásokat és a munkavállalókat segítse. A CsakPONT akadálymentes ügyfélszolgálati és közösségi tere Szigetváron a Dózsa Gy. u. 5/A szám alatt került kialakításra, valamint képzéseknek, kluboknak, találkozóknak is a helyszínéül szolgál. Nem utolsósorban a gyermeksarok létrehozásával és a gyermekfelügyelő biztosításával a kisgyermekes anyukák számára könnyebben elérhetővé vált a projekt ingyenes programjain való részvétel, illetve a napközbeni ügyintézés idejére is biztonságosan tudhatja kisgyermekét a szülő. A projekt lezárására 2020. november 11-én Szigetváron a Vigadóban ünnepélyes zárókonferencia keretében kerül sor,  ahol bemutatásra kerülnek a projekt eddigi összes elért eredményei, majd a legtöbb eredményt elért vállalkozások díjazásban részesülnek.

(Forrás: bama.hu)