A Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár izgalmas programjain vehettek részt a kiskunmajsai és környéki gyermekek.

Az „Együtt a gyermekek eredményességéért Kiskunmajsán és térségében” című, közel 25 millió forintnyi támogatásból megvalósult EFOP projekt átfogó célja annak elősegítése volt, hogy a kiskunmajsai Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár alkalmazottjai, külső munkatársai tapasztalatokat gyűjtsenek az élethosszig tartó tanulásba való bekapcsolódás lehetőségeiről. Az iskolán kívüli, új tanulási formák megszervezése, megtartása a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett vagy iskolai kudarcokat elszenvedő gyermekek számára tartalmas időtöltést, közösséget, egyéni sajátosságaikat figyelembe vevő foglalkozásokat biztosított, hozzájárulva szociokulturális hátrányaik csökkentéséhez és olyan kompetenciáik fejlődéséhez, amelyek javíthatják majdani munkaerő-piaci esélyeiket.


Nem-formális tanulási és közösségi tevékenységek sikere Kiskunmajsán


A programokba 3 település 7 köznevelési és közoktatási intézménye kapcsolódott be, amelyek mindegyike működött már együtt a Művelődési Központtal a pályázatot megelőzően is, így a korábbi személyes munkakapcsolatok és tapasztalatok jó alapot nyújtottak az újabb közös projektek megvalósításához. A résztvevő fiatalok között a 7-18 éves korosztály 471 fővel, az óvodások 259 fővel képviseltették magukat, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya 37% volt.

A foglalkozások tematikájának kialakításakor a NAT-ban és az intézmények pedagógiai programjában meghatározott nevelési célokat és kompetenciákat, az érett személyiség Berentés Éva által kidolgozott modelljét, valamint a majdani munkaerő-piaci kompetenciákat/személyiségjegyeket vették alapul.

Az Arany János emlékére szervezett témahét például hozzájárult a diákok irodalmi-kultúrtörténeti ismereteinek bővüléséhez, kulturális tudatosságának, esztétikai kifejezőkészségének, kreativitásának fejlődéséhez. Az „Ép testben, ép lélek” témahét célja pedig az egészséges életmódra és környezettudatos magatartásra nevelés volt az ismeretek és készségek élményszerű, gyakorlati foglalkozások keretében való bővítésével.

Drámajáték művészeti csoport biztosította a tehetséges gyermekek számára képességeik széleskörű fejlesztését, illetve nyilvános bemutatkozási lehetőséget is kínált. A zene iránt érdeklődő fiatalokat a Daloló ifjúság tehetséggondozó szakkör fogadta a citerás és néptánc tehetséggondozó csoportokon túl. Mindemellett népdaléneklő, vers- és mesemondó versenyek is várták a diákokat. 

Nem-formális tanulási és közösségi tevékenységek sikere Kiskunmajsán

A rádiós és hangtechnikai műhelyben a média szakos hallgatók a rádiózással, rádiós műsorkészítéssel, rendezvények hangosításával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek. A program megvalósításában a kulturális központ mellett segítséget nyújtott a helyi Sirius Rádió is, amely biztosította az elkészült riportok adásba kerülését.

A programban nagy hangsúlyt kapott a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekek környezeti nevelése, hulladékkezelési és újrahasznosítási ismereteinek bővítése játékos, kreatív alkotást igénylő formában. A felső tagozatos tanulók környezeti nevelése természetvédelmi szakkör keretében valósult meg, a térség környezeti értékeinek, ezen belül a homokhátság védett növény- és állatvilágának megismertetése révén.


A fiatalok hagyományőrző táborban ismerhették és tapasztalhatták meg szüleik, nagyszüleik, dédszüleik mindennapjait, kipróbálhatták mesterségeiket, találkozhattak magyar és roma szokásokkal, dallam- és tánckultúrával. Az alkotás öröme és látókörük kiszélesítése mellett így helyet kapott közös nemzeti értékeink ápolása is. Tematikus témaheteken keresztül a gyermekek játékos formában élővé tehették elődeink szokásait, a gyűjtött szellemi néprajzi anyag magyar népi játékainak gazdag és változatos világát.

Nem-formális tanulási és közösségi tevékenységek sikere Kiskunmajsán

Különleges program volt a Vizuális tréning bár: játékos ismeretszerzésen, gátlásmentes, szabad munkavégzésen, kreativitáson alapuló személyiségfejlesztés. Az alkotótevékenységek eredményeként a fiatalok kibontakoztathatták saját kreativitásukat, tervezési és problémamegoldó képességüket. 

Nem-formális tanulási és közösségi tevékenységek sikere Kiskunmajsán

A megfigyelések, illetve a résztvevői és oktatói visszajelzések alapján a programnak köszönhetően jelentős fejlődést sikerült elérni a gyerekek tárgy-specifikus ismereteiben és képességeiben, kreativitásában, önbizalmukban, kapcsolatteremtő-, önkifejező-, problémamegoldó- és konfliktuskezelő képességében, aktivitásában és motiváltságában, valamint a társas kompetenciákban is.

A projekt támogatása az EFOP-3.3.2-16 konstrukció keretében történt.

A bemutatott pályázat azonosítója: EFOP-3.3.2-16-2016-00185