3,4 milliárd forintos költséggel épülhet meg az új, több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épületét az Egyetem téri campuson.

Oktatási központ épül a külföldi hallgatóknak a Debreceni Egyetemen. A fejlesztés nettó 3,4 milliárd forintból valósul meg. A beruházást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán elnyert európai uniós támogatásból, illetve saját forrásból finanszírozza az egyetem.

Forrás: unideb.hu

A Learning Center bejáratai előtt pihenőkerteket hoznak létre, a földszinten pedig a központi aula és a közösségi terek kapnak helyet. Kialakítanak továbbá egy az emeleti szintről is megközelíthető 256 fős előadó termet, egy büfét, emellett irodákat és kiszolgáló tereket, köztük egyetemi ajándék- és könyvesboltot is.

Az első emeleten nyitott, szeparálható, térfalakkal tagolt közösségi tanuló boxok létesülnek. A második emeleten elektronikus vizsgáztató termet, oktató termeket, imateremet, szeparált konzultációs tereket építenek ki, míg a harmadik emeleten a szerverterem és a gépészeti terek helyezkednek majd el.

Az intézmény új, több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épületét az Egyetem téren létesítik. Az új épület az egyetem több mint 6300 külföldi hallgatójának oktatási körülményeit javítva növeli az intézmény versenyképességét a nemzetközi oktatási piacon.

Az egyetemről készült videót itt tekintheti meg.