Új mobilalkalmazás született, amely a társadalom széles köre számára teszi megismerhetővé a segítségkérés lehetőségeit.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. 1,16 milliárd forintból valósítja meg „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” című kiemelt projektjét, amelynek célja, hogy megakadályozza a kapcsolati erőszak, illetve a súlyos krízishelyzetek kialakulását, valamint hatékony segítséget nyújtson a prostitúció, az emberkereskedelem, illetve a gyerekbántalmazás áldozatainak úgy, hogy a megfelelő szakemberekkel történő azonnali összeköttetésről gondoskodik. A projekt egyik legfontosabb eleme, hogy 21. századi szolgáltatási környezet mellett több platformon is használható mobilalkalmazást biztosít a prevenció érdekében.

Kapcsolj Egyből

Az Android, IOS, illetve Windows alapú applikáció a krízishelyzetek jeleiről, a szükséges teendőkről és az ingyenesen, a nap minden órájában elérhető telefonos segítségről is könnyen elérhető információt nyújt a felhasználóknak. Az elérhető térképes kereső aktív segítséget nyújt a krízishelyzetbe került személynek vagy a bántalmazott áldozatnak arról, hogy merre találja a legközelebbi személyes segítségkérési lehetőséget. Így megtekinthető a releváns szervezetek címe, nyitvatartása és elérhetősége. A beépített gyorshívó gombok használatával az akut krízishelyzetbe került személyek azonnali kapcsolatba tudnak kerülni kompetens szakemberekkel vagy akár az egységes lelki segélyvonallal.

Kapcsolj Egyből

A projekt keretében a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok vizsgálata és elemzése, majd a telefonos lelkisegélyszolgálatok számára szakmai irányelvek és protokollok kifejlesztése és bevezetése is megtörténik, ezzel is elősegítve a hazai szervezetek és szolgáltatások hatékonyságát. A kríziskezelésben dolgozó szakemberek, továbbá a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai további ismeretek megszerzésével új szemléletformáláson vesznek részt. A telefonos lelkisegélyszolgálatok számára önkéntesek bevonása és felkészítése szintén megvalósul. Cél, hogy a lelki egészséget veszélyeztető problémák miatt minél kevesebb embernél alakuljon ki súlyos krízishelyzet, még annak beállta előtt lehetővé váljon a szakmai segítségnyújtás. A projektet egy átfogó kommunikációs kampány is támogatja, az állampolgárok széles köre megismerheti a segítségkérés lehetőségeit, a támogató szolgáltatási formákat, ezáltal tovább csökkentve az egyéni kiszolgáltatottságot.

Kapcsolj Egyből

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, éjjel-nappal, ingyenesen hívható telefonszámot.

A bántalmazottak segélyvonala: +36-80-20-55-20

Lelki elsősegély hívószám: 116 – 123

 A projektről bővebben az alábbi oldalon olvashat:

https://www.kapcsoljegybol.hu/

A mobil alkalmazást az alábbi link segítségével tudja letölteni:

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.csbo.kapcsoljegybol (Android)

https://apps.apple.com/hu/app/kapcsolj-egyb%C5%91l/id1459628738 (IOS)


 A projekt támogatása az EFOP-1.2.4-VEKOP-16 konstrukció keretében történt.


A bemutatott pályázat azonosítója: EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-00001