Élményekhez juttatja a mélyszegénységben élő gyerekeket a kaposvári önkormányzat és a Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány. Európai Uniós támogatásból 400 millió forintot fordítanak arra, hogy a Kaposvári járásban élő fiatalok különféle szolgáltatásokhoz jussanak, hangzott el kedden a témában rendezett kaposvári konferencián.

A Somogy-Flandria Inkubátorházban szervezett eseményen Bod Gyöngyi projektmenedzser elmondta, 2018. március elején indult el program, azóta több mélyszegénységben élő, első sorban cigány gyereket sikerült megszólítaniuk. A 400 millió forintos támogatás nagy részét, 350 milliót a kaposvári önkormányzat, a maradék 50 milliót a Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány költheti el a program végéig, 2022. augusztus 31-ig.

A konferencián elhangzott, eddig olyan élményeket kaptak a fiatalok, melyekhez önerőből nem jutottak volna hozzá. A program részeként a gyerekek elmentek a Balatonhoz, a Kaposvári Virágfürdőbe, a patcai Katica Tanyára és a somogyvári romokhoz is. Az élményszerzés mellett a felzárkóztatásra is nagy hangsúlyt fektettek a szakemberek. Az egyik kaposvári, a Sörház utcai közösségi házban például angol és történelem tanuló klub működik, de a fotózással is megismerkedhetnek a fiatalok.

A teljes cikk itt olvasható itt olvasható.

(forrás: sonline.hu)