A győri börtönben tanult szobafestőnek Oláh Péter Imre, aki mesélt motivációjáról, szabadulása utáni terveiről.

Oláh Péter Imre hatéves szabadságvesztését tölti a győri büntetés-végrehajtási intézetben. Ha minden jól alakul, akkor is legkorábban valamivel több mint két év múlva szabadulhat. Azzal, hogy szakmát szerzett, bizakodva tervezi a jövőt.

Európai uniós forrásból 2016 októberében indult a „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projekt, valamint a hozzá kapcsolódó, Belügyminisztérium által támogatott „Fogvatartotti reintegrációs program”. Ezek egyik kiemelt eleme, hogy a fogvatartottak olyan piacképes szakmát tanuljanak, melyhez lehetőség szerint szakmai gyakorlatot már a börtönben töltött idejük alatt szerezhetnek és azt követően is hasznosítani tudnak. Ezzel is növekednek az esélyeik, hogy szabadulásukat követően munkába állhassanak.

A teljes cikk  itt olvasható.

(forrás: kisalfold.hu)