Kedves Látogatók!

Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program honlapján!

Úgy gondolom, hogy a humán fejlesztések megvalósítása az egyik legnehezebb, ugyanakkor egyben leghálásabb feladat is, amivel a fejlesztéspolitika foglalkozhat. Ez az a terület, amelyhez legszorosabban kapcsolódnak az emberi sorsok, és ezek azok a fejlesztések, amelyek közvetlenül és leginkább érintik az egyének és családok mindennapi életét. Fejlesztéseink az újszülött kortól egészen az időskorig elkísérik az embereket, kezdve a bölcsődék és iskolák korszerűsítésétől a hátrányos helyzetűek megsegítésén át egészen a különböző egészségügyi fejlesztésekig – hogy csak néhány példát említsek az EFOP keretében támogatott több mint 5000 projekt közül.

A honlapot böngészve megismerkedhetnek az Operatív Program céljaival, eredményeivel, a projektek végrehajtása során kialakított jó gyakorlatokkal, valamint tájékozódhatnak a programot érintő legfontosabb hírekről és eseményekről. A honlapot úgy alakítottuk ki, hogy könnyen átlátható legyen és mindenki megtalálja a számára hasznos és érdekes információkat. Bízom benne, hogy a honlap segítségével mind az érdeklődők, mind a szakmabeliek értékes információkhoz juthatnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága nevében köszönöm, hogy felkeresték a honlapot, és jó böngészést kívánok!                                                                                           

Vitályos Eszter

államtitkár