KÖZÖSSÉGI AKTIVITÁS ERŐSÍTÉSE A Fény Felé Alapítvány az EFOP-1.3.5-16-2016-00632 azonosítószámú, „Fény Felé Alapítvány közösségépítő programja” nevű pályázati projektje keretében különböző programok, rendezvények megvalósítását vállalta magára. Céljuk, hogy az akadállyal élő, értelmileg akadályozott, önmagukat önállóan ellátni nem tudó gyermekek, fiatalok társadalomba történő beilleszkedését elősegítsék, támogassák mindebben családjukat is. Szeretnének továbbá az idősödő, nyugdíjas korosztály közösségi programokkal való aktivizálását, megmozgatását is elérni. A program keretében három közösség létrehozását és megerősítését vállalták: a fogyatékkal élők csoportját, a fogyatékkal élő gyermekek-felnőttek családját, és az idős nyugdíjasok csoportját. A három éven keresztül zajló minden programjuk csodálatos lehetőséget kínál arra, hogy az alapítványuk ellátottjai egyre több területen a társadalom felé nyithassanak és részt vegyenek kulturális vagy társadalmi rendezvényeken, egyben fantasztikus lehetősség arra is hogy a Fény Felé Alapítvány is olyan rendezvényeket szervezzen, ahol hozzájuk érkeznek azok az emberek, akik nyitottak a társadalmi integrációra. Amit szeretnének elérni: akadállyal élő ellátottjaik bevonásával, sőt aktív közreműködésével egyre közelebb hozzák hozzájuk az egészséges emberek világát és a fogyatékosok kirekesztését a társadalomból megszüntessék!